Hihetetlen történet
kesgab 2006.06.19. 17:42
Sajnos mi vagyunk a főszereplői ennek a balul elsült rendezvénynek.
Németországban, Dorstenben járt a 97-es csapatunk egy rendkívül színvonalas nemzetközi tornán. Luxemburgi, holland, osztrák és német elsőosztályú és másodosztályú csapatok mellett a Vasas Pasarét kapott meghívást erre a rendezvényre. Az 1300 km-es túra eléggé megviselte a gyerekeket, de a rendezvény hangulata kezdetben kárpótolt mindenkit mindenért. Sörsátor, vb sátor, rúgáserősség mérés, autókiállítás stb. szélesítette a programokat. Pénteken egy könnyed kis játékkal zártuk a napot, majd szombaton megkezdődtek a csoportmérkőzések. Az első találkozó kiváló színvonalat hozott. Az Eintracht Frankfurt remek erőkből álló csapata ellen az utolsó percben óriási védekezési hibát vétettünk. Mindkét védőnk fellépett a támadással,a labdát azonban elveszítettük így az ellenfél szabadon lekontrázhatott minket. A második találkozón magabiztosan játszottunk és 5-2-re legyőztük az Oberhausen csapatát. A harmadik meccsen aztán megtörtént a lehetetlen. Nekünk elég lett volna a továbblépéshez egy döntetlen is a Fortuna Freudenberg ellen. Minden kiválóan alakult egészen az első félidő közepéig. Ekkor az ellenfél egyik játékosa megsérült, a bíró megállította a mérkőzést. Rövid ápolás után bírói labdával folytatódott a derbi. A kapunk előtt 10méterre dobta le a labdát a bíró. Előtte akkurátusan ellökdöste az ellenfél előtt álló játékosunkat mondván, hogy majd Ő visszarúgja nekünk. Mi is ebben reménykedtünk. Ám egyedülálló módon az ellenfél játékosa bődületes bombával felvarrta a felsősarokba a labdát. Döbbenten nézett mindenki. Reménykedtünk, hogy a játékvezető a fairplay szellemének megfelelően újra rúgatja a bírói labdát, ám ehelyett Ő a középpont felé mutatott. Heves tiltakozásba kezdtünk, német kollégák is bólogattak, hogy jogos a reklamációnk. Ám a bíró hajthatatlan maradt és megadta a gólt. Ezzel a csapat kiesett és nem folytathatta tovább a küzdelmet a legjobb 16 csapat között. Természetesen a mérkőzést azonnal megóvtuk, szerencsénkre az egyik szülő kamerával megörökítette az esetet. Többszöri visszajátszás után a teljes bírói kar és a szervező bizottság is helytadott az óvásnak. Megnyugodtunk, de az örömünk csak átmeneti lehetett. A következő körben ismét négyes csoportokba szervezték a szervezők a továbbjutó csapatokat. Mi 5.csapatként kerültünk volna be az egyik csoportba a szervezők elgondolása szerint, ám a Bundesliga nagy hatalmai nem voltak hajlandóak belemenni abba, hogy eggyel több mérkőzést játszanak. A bizottság engedett a nyomásnak és visszavonta a döntést és ünnepélyesen kiejtett minket.....:( Szomorú vége volt a rendezvénynek számunkra. A gyerekek szerencsére hamar megvigasztalódtak, a szakmai stáb viszont nagyon letörtnek tűnt. Német szurkolók és szervezők próbáltak felvidítani minket, ám ez csak nagyon nehezen sikerült nekik. Ilyen balszerencsés kiesést még sohasem láttunk labdarúgópályákon.
A történtek ellenére sok szép élménnyel gazdagodtunk. Semmi gond srácok csak így tovább!
Hajrá Vasas!
|